AZ ALAPÍTVÁNY

 

A SZENT ISTVÁN KIRÁLY ALAPÍTVÁNY CÉLJA

1993-ban azzal a céllal hívtuk életre Alapítványunkat, hogy megmentsük az alsó Ipoly menti kultúrkör “axis mundijának ”nevezett, XIII. században épült nagybörzsönyi Szent István templomot, és a XIII - XIV. századi Bányász templomot a teljes pusztulástól. A két templomot sikeres pályázatokkal, a műemlékvédelmi hatóság hathatós közreműködésével sikerült átmenteni a második évezredre. Alapítványunk továbbra is szívén viseli a térség műemlékvédelmének előmozdítását. Évről-évre összehívjuk a nagybörzsönyi konzíliumokat, ahol a műemlékvédelmi szakemberek, építészek önkormányzati tisztségviselők, művészek beszélik meg a térség településeinek műemlékvédelemmel kapcsolatos gondjait, ezeknek a tanácskozásoknak kézzelfogható hatása van a falvak épített környezetének alakulására.

 

A sikeres műemlékvédelmi projektek mellett Alapítványunk másik célja, hogy a közlekedési, infrastrukturális és ezzel együtt kulturális holttérbe került hátrányos helyzetű térségben, az Alsó-Ipoly völgyében próbálja összekötni a korábban szervesen egybetartozó, de mesterségesen  szétszakított kultúrköröket, gazdasági egységeket, emberi kapcsolatokat.
Ennek legkézenfekvőbb módja olyan
kulturális programok szervezése, amiknek legfőbberedménye az értékmentés, a közösségteremtés, a határon túli magyarsággal való kapcsolatépítés, a történelmi tradíciók újjáélesztése, valamint új hagyományok életre hívása, amelyek egyértelműen tudatosítják a felnövekvő nemzedékekben - Magyarországon és Szlovákiában egyaránt – csak a kultúra teljességére építve valósulhat meg igazán az egymásra találás.

 

Ezeket a célokat az 1994 óta  folyamatosan élő „HETEDHÉT IPOLYON INNEN ÉS TÚL….” című  rendezvénysorozat programjaival és az IPOLY SZABADEGYETEM kurzusainak megtartásával igyekszünk elérni.

 

Alapítványunknak 1997-ben lehetősége nyílt egy önkormányzati házrész megvásárlására Vámosmikolán, a Huszár u. 39-ben.Terveink szerint itt szeretnénk létrehozni a Hetedhét Ipolyon innen és túl… című rendezvénysorozat és az Ipoly Szabadegyetem bázishelyét, ahol otthonra talál majd az évtizedek során felhalmozott szellemi tőke, a térség fontos kulturális centruma lesz a ház, mint galéria, költészetek háza egyben.

 

TISZTSÉGVISELŐK

 

 
Jelenlegi munkahely: Ipoly Eurorégió Határon Átnyúló Együttműködés, titkár
2600 Balassagyarmat, Rákóczi Fejedelem u. 12.
 
ELNÖK : VÁGVÖLGYI JENŐNÉ
 
Jelenlegi munkahely: Ferenczy Múzeum Szőnyi István Emlékmúzeuma, múzeumvezető
2627 Zebegény, Bartóky u. 7.
 
KURATÓRIUMI TAGOK:
HARTUNG FERENC NÉMETH ZOLTÁN PÁL SINKÓ JÁNOS